HTML

Piccolo94's life

Sziasztok! Egy történetet kezdtem el írni körülbelül egy hónapja! Csak egyik napról a másikra jött az "ihlet" :). Tesóm segített a karakterek neveinek kiválasztásánál. A véleményetekre vagyok kiváncsi, hogy hogy tetszik a történet! A családomnak eddig bejött, szerintük izgalmas és már várják a folytatást. Folyamatosan írni fogok fejezeteket. A történetet nem az elején kezdtem, de már elkezdtem az első fejezet első felét is. Ha nem lenne tiszta a történet akkor ha akarjátok leírom nagyjából a tartalmát!

Friss topikok

Linkblog

Archívum

x. fejezet Temető

Piccolo94 2009.12.22. 15:02

 x. fejezet:  A temető

azért x. fejezet, mert még nem tudom hányadik lesz. ezzel kezdtem az egész sztori írását. az 1. fejezetet már kétszer átnéztem és átírtam. itt még lehet hogy lesznek béna, vagy értelmetlen beszólások! még szerkesztek rajta! jó szórakozást!

-Nézd milyen béna neve van a pasinak- mondta Bill nevetve. Josh is odafordult és elkezdett röhögni. Már nagyon idegesítőek voltak. Meg is bántam hogy magammal hoztam őket.
-Srácok ne hülyéskedjetek már, ez egy temető nem illik nevetgélni.
-Oké, oké, de nézd már meg a nevét!- Bill rámutatott az egyik sírkőre mellettünk.
Nem néztem oda mert tudtam, hogy én is elnevetném magam. Pár perc múlva odaértünk Jonathan Mac sírjához. A fiúk végighülyéskedték az utat.
-Minden megvan?- kérdeztem a fiúkra nézve.
-Igen itt van nálam a 3 ásó és lapát- mondta Bill
-Én meg hoztam vész esetére egy ponyvát. Úgy hallottam a mostani temetőőr nagyon lelkiismeretesen végzi a dolgát- mondta Josh. Közben elővett a táskájából egy zöld ponyvát és a sír mellé dobta.
-Akkor kezdjünk neki!- mondtam kicsit vonakodva. Ásás közben végig azon gondolkodtam milyen lesz majd felnyitni a sírt és látni a hullát. Rettegtem attól a pillanattól, de muszáj volt kiderítenem mi történik. Már eltelt 10 perc mire végre elérkeztünk a koporsóhoz.
-Melyik részben van a kalapács?- kérdezte Bill.
-A legnagyobban.- feleltem. Bill kimászott a gödörből és kivette a kalapácsot a táskámból. Bill már épp készült az ugráshoz amikor lépteket hallottunk. Kimásztunk a sírhelyből. Josh mindent letakart a ponyvával. Én Jonathan Mac sírköve mögé bújtam. A fiúkat nem láttam sehol. Egyre közeledtek a léptek. Megláttam a temetőőrt elemlámpával a kezében.
-Egy újabb halott- mondta a ponyvára nézve.
-Biztos holnap temetik. Én is nemsokára idekerülök. Remélem nekem nem lesz ilyen ocsmány ponyva a sírhelyemre terítve- mondta keserűen. Közben a fényt egy pillanatra a lábamra világította, nagyon megijedtem, csak egy pillanat volt az egész. Rámvilágított aztán már el is kapta a lámpáját, mire újra felém világított már visszahúztam a lábam. Kezdtem megnyugodni, hogy nem vett észre semmit. Elkezdett felém haladni, egyre gyorsult a szívverésem. Már úgy véltem hogy végem, ennyi volt, de egyszer csak mindenki összerezzent egy hang hallatán.
Egy pillanatra örültem, mert tudtam, hogy a temetőőr nem fog már velem foglalkozni. Viszont ijesztő volt tudni hogy rajtunk kívül is tartózkodik valaki az "elvileg" kihalt temetőben.
Valamilyen vasból készült tárgy esett le a temető túlsó végében. Sötét volt ezért nem lehetett látni semmit, például amire nagyon kíváncsi voltam, azt hogy mi vagy Ki okozta a zajt. Az őrt már nem érdekelte a mozgás amit látott (<--megmondtam). Láttam, hogy elindult a hang felé.
-Le kéne lépni - hallottam Josht a hátam mögül. Hátrafordultam. Bill bólogatott. Aztán egyszerre rámnéztek.
szerettem volna megtudni, hogy mi történik a sötétben, de tudtam hogy meggondolatlanság lenne az őr után lopózni. Ezért inkább bólintottam. A fiúk már épp elkezdtek kifele osonni, de meg kellett állítanom őket.
-Srácok!- suttogtam erőteljesen. Megálltak és megfordultak.
-Mi van? Nehogy azt mond hogy utána akarsz menni!- suttogta Josh, közben az őr után mutatott.
Én rámutattam a ponyvára. Láttam hogy már felfogták mi a gond.
-Nem hagyhatunk nyomokat- suttogtam.
-Persze, persze már jövünk is- mondta Josh és Bill egyszerre.
Amilyen gyorsan csak tudtuk leszedtük, összetekertük a ponyhát és visszaástuk a földet. Körülbelül 5 perc alatt végeztünk. Már épp ott álltunk a temető elkerítő fala mellett, amikor hallottuk az őr kiáltását.Pár pillanatra lemerevedtünk. Éreztem hogy valaki hátulról megbök. Bill volt az. Közben Josh megszólalt:
-Na most már tényleg húzzunk el innen!- megfogott és segített átmászni a kőfalon, ahogy leugrottam lehorzsoltam a kezem, elkezdett vérezni. De gyorsan elővettem egy zsebkendőt és megpróbáltam körbetekerni vele a tenyerem. Addigra már Josh és Bill is mellettem voltak.
-Mi a baj, mi történt a kezeddel?- kérdezte aggódva.
-Ahogy leugrottam kicsit lehorzsoltam tenyerem, de nem nagy ügy. Nem is fáj.- Hazudtam. Rettentően fájt. Ahogy letörtöltem a vért, láttam, hogy nem olyan kicsi a seb, mint gondoltam. Szó nélkül próbáltam folytatni a tekerést. Josh látta hogy szerencsétlenkedem a zsebkendővel, ezért átvette és gyorsabban megoldotta a dolgot mint én.
-Köszi- mondtam.
-Nincs mit- mosolygott.
Hirtelen morgást hallottunk a mellettünk lévő erdőben. Nagyon közeli volt. Elkezdtünk a kocsihoz rohanni, Josh végig húzott magával. Mikor a kocsihoz értünk kinyitotta a hátsó ajtót és szinte belökött a kocsiba. Mire becsatoltam a biztonságiövet már  ők is bepattantak az elsőülésekre és becsatolták magukat. Josh beindította a motort és már el is húztunk onnan.
-Ez meg mi a franc volt?- kérdezte Bill kétségbeesetten. Arcán rémült volt. Látszott, hogy fél nagydarab, izmos külseje ellenére. Csend volt, senki nem szólt semmit. Éreztem Josh tekintetét a visszapillantó tükörbe, mintha tőlem várna választ..., csalódnia kellett.
Sír csendbe utaztunk Billiék házáig. Bill kiszállt a kocsiból.
-Akkor holnap suliban!Hello!- nyitvahagyta a kocsiajtót és átmászott a kapun. Lassan elindultunk, az utca sarkán előremásztam és becsaptam az ajtót.
-Fáj még a kezed?- kérdezte Josh.
-Már nem, de otthon majd még ki kell mosnom a sebet, nehogy elfertőződjön- mondtam kicsit undorodva kezem látván.
Továbbindultunk. A házunktól nem eggyel távolabbi utcában parkoltunk. Visszasétáltunk a házunkig. Bemásztunk az udvarra. Josh segített leugorni a szomszéd kerítéséről. Szerencsére a kutyák már aludtak, így nem kellett attól tartanunk hogy felverik a házat. Felmásztunk az erkélyemre a létrán, elég közel volt Josh erkélye az enyémhez, ezért ő csak egyszerűen átugrott az ő részére.
-Átjössz még beszélgetni?- kérdeztem.
-Persze, csak még átöltözöm.- mondta Josh, majd mindketten bementünk a szobánkba.
Nagyon hideg volt, mert ugye nyitva kellett hagynom az erkélyajtómat hogy be tudjak jönni. Joshnál sem lehetett másképp a helyzet. Átöltöztem pizsamába, elmentem megmosni a kezem, fogatmostam majd visszafele megnéztem szüleim alszanak-e. Nem hallottam a TV-t, ezért biztos volt hogy alszanak. Megnyugodtam. A szobámban bekapcsoltam a számítógépet, hogy megnézzem jött -e üzenetem. "Nincs új üzenet". Épp kikapcsoltam a gépet, amikor végre átjött Josh. Már ideje volt, kezdtem egyedül félni. Halkan leültünk az ágyamra.
-Ez húzós volt- mondta Josh közben száját jobbra húzta, így még fokozta mondanivalóját.
-Nagyon megijedtem attól a morgástól-mondtam a földre nézve és mindig visszajátszottam magamban azt a jelenetet.
-Vajon mi történt az őrrel? És a régiekkel?- kérdeztem, bár tudtam, hogy Josh sem tud felelni a kérdéseimre.
-Nem tudom, de amikor feléd jött azt hittem végünk-mondta rémülten.
-Nekem mondod?- mondtam vigyorogva. Próbáltam oldani a hangulatot.
-Jók a reflexeid- már ő is mosolygott - Mindegy, szerintem most hanyagoljuk ezt a témát!A napokban másról sem beszéltünk csak ezekről a fura "balesetek"ről.- mondta elkeseredve. Igaza volt. Kicsit el kellett terelnünk a gondolatainkat a temetőben történtekről. Még kicsit beszélgettünk Joshsal hétköznapi dolgokról aztán mentünk aludni.
Egy ideig csak forgolódtam az ágyban, nem tudtam elaludni. Sajnos egy idő után elaludtam..., nem kellett volna.

Újraálmodtam a temetőben történteket. Azt őrt követtem a sírok melletti úton a furcsa hang után. De egyre csak a mély, félelmetes sötétségbe mentünk. Már nem láttam semmit az őr eltűnt. Már a lépteit sem hallottam. Egyszercsak hallottam a közelemben egy ijesztő morgást. Felgyorsult a szívverésem és alig kaptam levegőt. Pár másodpercig csend volt csak a saját lélegzetvételemet hallottam. Hirtelen összerezzentem az őrkiáltását hallva. Elkezdtem a sötétben felé futni. Olyan érzés volt mintha csak egyhelyben futnék és nem tudnék előbbre jutni. Futás közben egyszer csak egy éles hangot hallottam. Becsuktam a szemem és befogtam a füleg, de még mindig tisztán hallottam a fülsüketítő hangot. Hirtelen előredőltem és kinyitottam a szemem.

Folytatódik....

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://piccolo94.blog.hu/api/trackback/id/tr491615957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása